Megszépült a Gyermekgyógyászati Osztály váróterme

A Mokk’Art mozgalom alapító tagjai, Szabó Berni és Tóth Róbert, két csupaszív, aktív szekszárdi fiatal, akiknek számos megvalósult projektjük bizonyítja kreativitásukat. Írtak már könyvet felnőtteknek és gyermekek számára is, szerveztek alkotótábort neves hazai művészeknek, irodalmi és film esteket tartanak, egyszóval: amit megálmodnak, azt rendszerint meg is valósítják.

Dr. Varga Imre átveszi a Mokk’Art Mozgalom ajándékát Szabó Bernitől. fotó: tmkórház

 

Tavaly év vége felé, az adventi időszakban jött az újabb ötletük, szeretnének valami jót és hasznosat csinálni. Kitettek a szekszárdi Gyűszűbirtokon üzemelő Mokka Café & Waffel Bár pultjára egy átlátszó perselyt, amiben hónapokon át gyűjtötték a felajánlásokat. A választásuk, hogy kinek segítenek, végül a szekszárdi kórházban működő „Fejlődésben a Hátráltatott Gyermekekért Alapítvány”-ra esett.

Színes és vidám lett az aula. fotó: tmkórház

A befolyt összegből kisszékeket, valamint hozzá passzoló asztalokat vásároltak, és lecserélték a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Gyermekgyógyászati Osztályának várótermében a régi, elhasználódott bútorokat, modern, színes darabokra. A jótékonysági akciótól azonnal vidám díszbe öltözött a Gyermekgyógyászati Osztály fogadóterme.

Az új bútorok várják a kicsiket. fotó: tmkórház

Dr. Varga Imre, osztályvezető főorvos, a „Fejlődésben a Hátráltatott Gyermekekért Alapítvány” kuratóriumi tagja boldogan vette át Szabó Bernitől és Tóth Róberttől a Mokk’Art Egyesület ajándékát. Elmondta, nagyon jó kezdeményezésnek tartja a fiatalok adományát, hogy kicserélik a váróterem kopott székeit jó minőségű, a belső higiéniai szabályoknak mindenben megfelelő gyermek székekre és asztalokra. Hozzátette, a vidám, kényelmes bútorok és a látvány remélhetőleg némiképp oldják majd a kis betegek vizsgálat előtti félelmét.