Nagy volt a sürgés-forgás május 17-én, pénteken a kórházpark műtőblokk melletti részén. Egy csapat óvodás és felnőtt kísérőik levendulatöveket ültettek az intézmény virágokkal teli ágyásába.
A növényeket a Szekszárdi 1. számú Óvoda Kindergarten „Napocska” csoportjába járó nagycsoportosok -az óvoda díjnyertes „EON Föld bajnokai” pályázati programjának keretében- maguk termesztették az óvodakertben.
A közösen felnevelt virágokat ezután a város intézményeinek ajándékozták egy táblával együtt, amelyről mostantól minden arra járó megtudhatja, milyen nektárban gazdag virágokat érdemes a kertekbe, városi zöldterületekre ültetni, amelyek segítik a beporzást végző rovarok fennmaradását.
A tender fő célja, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanulják és a mindennapokban is használják az újrahasznosítással, a zöldítéssel és a beporzó rovarok védelmével kapcsolatos ismereteket.
A kórház vezetése nagy örömmel vállalta a partnerséget a „Föld kis bajnokaival”, Kis Zoltán főigazgató és Ács Dóra főkertész fogadták és kísérték az ültetés helyszínére a kicsiket.
![A képen Kis Zoltán főigazgató a levendulaültetésre érkezett gyerekeket és óvó néniket köszönti, akik figyelemmel hallgatják.](https://www.tmkorhaz.hu/wp-content/uploads/2024/05/1_foigazgatoval-1024x473.jpg)
A levendulatöveket Dóra néni, a főkertész segítségével ültették el a gyerekek a már ott virító búzavirágok, körömvirágok, díszhagymák és pipacsok közé, majd kis kannáikból alaposan meg is locsolták azokat. Közben pedig jót beszélgettek az óvó nénikkel és a főkertésszel a többi virágról.
![Óvodás gyerekek egy csoportja és a főkertésznő a színes tájékoztató tábla előtt állva beszélgetnek](https://www.tmkorhaz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2_beszelgetes-a-tablarol-1024x473.jpg)
![A főkertész a virágágyás mellett guggolva mutatja a körülötte álló gyerekeknek a virágokat](https://www.tmkorhaz.hu/wp-content/uploads/2024/05/3_az-agyasnal-1024x473.jpg)
– A táblák és a virágok ajándékozásával kapcsolatot szeretnénk kiépíteni az óvodánk és a város különböző részei között. Úgy gondoljuk, az az igazi szemléletformálás, ha nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülők, családok és a különböző intézmények bevonásával közösen dolgozunk a környezetünk védelmén. – mondta el a programról László Rita csoportvezető óvónő.
![A kép közepén a főkertész a levendulatöveket osztja szét az ültetéshez, a gyerekek figyelmesen nézik](https://www.tmkorhaz.hu/wp-content/uploads/2024/05/4_ultetes1-1024x530.jpg)
![A gyerekek kis, színes locsolókannákból öntözik a virágokat, a főkertész az ágyás szélénél térdelve segít nekik](https://www.tmkorhaz.hu/wp-content/uploads/2024/05/5_ultetes-2-1024x545.jpg)
A jól végzett munka után a csoport sétát tett a hatalmas kórházparkban. Megnézték a sétány fűszernövényeit, nagy örömmel fedezték fel köztük a számukra is ismerős citromfüvet, rozmaringot és rácsodálkoztak a hatalmasra növő muskotályzsályára.
Megfigyelték az aljnövényzetben táplálékot keresgélő feketerigókat, és kellő távolságból szemlélték a védett, óriás-tőrösdarazsak látványos repülését. A hatalmas termetű, de békés rovarok a park legújabb lakói, amelyek éppen azok közé a beporzók közé tartoznak, amelyeknek védelmére a gyerekek és pedagógusaik szeretnék felhívni a városlakók figyelmét.
A levendulákért cserébe, a program végén a kórház főigazgatója színes ceruzákkal ajándékozta meg a gyerekeket, hogy bármikor lerajzolhassák a színpompás virágokat, amikkel olyan nagy örömet okoztak a beporzó rovaroknak, a kórházi dolgozóknak és az erre járó embereknek egyaránt.