Ünnepélyes keretek között adták át kórházunk új CT- és MR-berendezéseit az Országos Képalkotó Diagnosztikai Modernizációs Program keretében. A fejlesztés összértéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot, amelyből a legmodernebb, mesterséges intelligenciával támogatott képalkotó eszközök kerültek telepítésre, valamint a szükséges építészeti átalakítások is megvalósultak.
Az eseményen részt vett és ünnepi beszédet mondott dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára. Jelen volt továbbá Horváth István országgyűlési képviselő, valamint Kis Zoltán, a kórház főigazgatója.
Kiemelt vendégként üdvözölhettük térségi intézményvezető kollégáinkat is:
- Dr. Szilágyi Örs, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatója
- Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója
- Vedelekné Dr. Faragó Mónika, a Bajai Szent Rókus Kórház orvosigazgatója
- Dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház (Kecskemét) főigazgatója
- Dr. Tóth Szívós Etelka, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója

Fotó: Tolna Vármegyei Balassa János Kórház
Országos program, helyi áttörés
Dr. Takács Péter államtitkár beszédében hangsúlyozta:
„Két lépcsőben 40 milliárd forint értékben valósul meg az országos képalkotó diagnosztikai fejlesztési program. Az első, 26 milliárd forintos ütem részeként Szekszárdra több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztés érkezett.”
Az államtitkár kiemelte, hogy a most telepített 128 szeletes CT cardio-CT funkcióval is rendelkezik, amely a szív- és érrendszeri betegségek korai felismerésében jelent áttörést. A mesterséges intelligenciával támogatott algoritmusok a vizsgálati időt akár 30 százalékkal is csökkenthetik.
Fontos előrelépés, hogy a korábbi CT-berendezés továbbra is üzemben marad, így a kórházban immár két CT szolgálja a betegellátást, ami jelentős kapacitásbővülést eredményez.

„Az első CT-vizsgálat 1988. december 2-án készült el”
Kis Zoltán főigazgató történeti visszatekintésében hangsúlyozta:
„Az első CT-vizsgálat 1988. december 2-án készült el kórházunkban. Az első MR-berendezés 2014-ben érkezett meg. Most újabb mérföldkőhöz érkeztünk.”
A főigazgató emlékeztetett arra is, hogy 1970-ben az átlagos kórházi tartózkodási idő még 11,2 nap volt, míg napjainkra ez 4–4,5 napra csökkent. Ebben kulcsszerepe van a modern diagnosztikai eszközök fejlődésének.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy betegeink biztonságban legyenek. Ez a két világszínvonalú berendezés ezt szolgálja.”

