Vass Melinda, a Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főnővér-helyettese a 2024-es „Év Szakdolgozója”

Szinte napra pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1974-ben választotta az Ápolók Nemzetközi Tanácsa Florence Nightingale, a modern ápolási tevékenység megalapítójának tiszteletére május 12-ét az Ápolók Nemzetközi Világnapjának. E jeles napot 1982-óta Magyarországon is minden évben megünneplik az egészségügyi szakdolgozók.

A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház több mint 3 évtizede, 1991 óta szervez ünnepséget Florence Nightingale születésnapján, hogy kifejezze megbecsülését és elismerését a betegápolást és az egészségügyi szakdolgozói munkát hivatásául választó munkatársai iránt.

Florence Nightingale emlékhelye az Ápolók ligetében a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban. fotó: tmkórház

 

A három napos rendezvénysorozat hagyományosan gyertyagyújtással kezdődött az ápolók ligetében május 8-án szerdán, melyet az ünnepi főnővéri értekezlet követett.

Másnap a kórház vezetősége és dolgozói, a helyi szakmai és civil közösségek, valamint az egyházak képviselői közösen kisétáltak az 1900-as évek elejétől a szekszárdi kórházban szolgálatot teljesítő, Szent Vince rendi Irgalmas nővérek, más néven Szürke nénék síremlékéhez, hogy megemlékezzenek áldozatos munkájukról.

A Szent Vince rendi Irgalmas nővérek, más néven Szürke nénék síremléke a szekszárdi alsóvárosi temetőben. fotó: tmkórház

Május 10-én, pénteken az ünnepélyes díjátadón a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház 11 munkatársa, egy ápolótanuló és egy pedagógussá avanzsált volt kollégánk vehetett át elismerést, jutalmul példaértékű tevékenységéért.

A vármegyeháza dísztermében megrendezett eseményen Gyurkovics János, Szekszárd Megyei Jogú Város alpolgármestere kezdte a beszédek sorát. Elmondta, egy társadalom fejlettségét nagyban befolyásolja, miként viszonyul a rászorulók és elesettek tagjaihoz.

Gyurkovics János, Szekszárd MJV alpolgármestere mondott köszöntőt az Ápolók Nemzetközi Napján. fotó: tmkórház

 

Biztosan lehetne sorolni a világ, vagy Európa azon országait, ahol látszólag jobb a helyzet, mint minálunk, de tartom azt is, hogy a földgolyó azon kis hányadához tartozunk, ahol könnyebb egészségben leélni az életet. Azonban, ha mégis történik velünk valami baj, vagy betegség, van gyors és hozzáértő segítség, a tudomány legmagasabb szintjén – vélekedett az alpolgármester.

Főigazgatónk, Kis Zoltán méltató szavai a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház  betegágyai mellett, valamint a szakrendeléseken szolgálatot teljesítő ápoló kollégákhoz szóltak.

Kis Zoltán, főigazgató mondott köszönetet a szakdolgozók áldozatos munkájáért. fotó: tmkórház

 

Aki az ápolói hivatást választja, benne megvan az a plusz, hogy embereken akar segíteni. Mindenki ápolja önmagát, a külsejét, ez természetes folyamat. Amennyiben egy közvetlen hozzátartozója megbetegszik, az már egy nehezebb helyzet, de az érzelmi kötődés miatt, mégis könnyebb otthoni, ismerős környezetben segíteni. Idegen betegeket ápolni azonban csak kapcsolatok kialakításával lehet, ami hatalmas feladat. Meghallgatni a legnagyobb félelmeiket, kezelni a fájdalmaikat, segíteni őket a gyógyulás felé, ebben az emberi kapcsolatok és az érzelmek nagyon fontos szerepet játszanak. Az ápoló is csak ember, nekik is lehetnek problémái, de attól lesz Ő különleges, hogy a saját érzelmeit háttérbe tudja szorítani egy idegen gyógyulása érdekében. Ezeket a tulajdonságokat nem lehet megtanulni. Én nagyon büszke vagyok az ápolóinkra és szakdolgozóinkra, hogy empátiájukkal nap mint nap olyan kapcsolatokat hoznak létre, amelyekkel hivatássá változtatják szakmájukat – hangsúlyozta Kis Zoltán, főigazgató.

Pappné Kozma Krisztina, ápolási igazgató ünnepi gondolataiban kifejtette, az ápolók napi ünnepségnek minden évben van egy mottója, idén az „Ápolónak lenni” – re esett a választás.

Pappné Kozma Krisztina, ápolási igazgató megható, ünnepi beszéde kollégáihoz. fotó: tmkórház

Ápolónak lenni tanulóként és pályakezdő nővérként, ápolónak lenni az év szakdolgozójaként, kitüntetettként, ápolónak lenni a hétköznapokban, majd lezárni egy életszakaszt, nyugdíjba vonuló ápolónak lenni. Szolgálni irgalmas nővérként, irgalmas testvérként, vagy önkéntesként. Részese lenni mindannak, amiket az ápolás alapértékeinek nevezünk. Őszinteség, az emberi méltóság tiszteletben tartása, becsületesség, megbízhatóság, a fejlődés képessége, pontosság, gyorskezűség, szelídség, tapintatosság, derű, bizakodás, hivatásszeretet, az ember szeretete. Ezek az értékek összekötnek bennünket. Ezeket az értékeket soha nem feledhetjük, még akkor sem, ha a világ változik körülöttünk. Mi változunk, fejlődünk, formálódunk és alkalmazkodunk, és nap mint nap bizonyítjuk, hogy kiemelten fontos, nélkülözhetetlen szereplők vagyunk az egészségügyi ellátó rendszernek. Ápolónak lenni nemes dolog. Kell, hogy legyen értéke, hitele, becsülete és tisztelete -.

Munkatársaink támogatását a kórház vezetősége kiemelten fontos feladatának tekinti, emelte ki beszédében az ápolási igazgatónő. Hozzátette a legfontosabb, hogy mindig legyenek elegen a betegágyak mellett, a jövő ápolóinak képzésére nagy hangsúlyt kell fektetni.

Ahhoz, hogy elődeink nyomdokaiba járjuk, nem kell más csak méltóság. Méltónak lenni hivatásunkhoz a hétköznapokban is, példát mutatni, példává lenni, szeretni és tisztelni egymást és a betegeinket – zárta megható, ünnepi gondolatait Pappné Kozma Krisztina.

Az Ápolók Nemzetközi Napja 2024-ben kettős ünnepet hozott, mert idén 35 éve alakult az Magyar Ápolók Egyesülete (MÁE).

Kárpáti Veronika, a MÁE Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke ünnepi köszöntőjét is ennek a kerek évfordulónak szentelte. Beszédében a változásról beszélt, ami az egyesület fennállásának elmúlt három és fél évtizedében bekövetkezett.

Kárpáti Veronika, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) Tolna Vármegyei elnöke mesélt az egyesület megalakulásáról. fotó: tmkórház

Azzal, hogy miképpen töltöd el az idődet, szavazol. Minden elmúlt perccel leteszed a voksodat valamilyen tevékenység, vagy cél mellett. 35 évvel ezelőtt megmozdultak az ápolók, és tettek valamit. Létrehozták a ma már civil szervezetként működő Magyar Ápolási Egyesületet – mondta Kárpáti Veronika.   

Vártokné Fehér Rózsa is a MÁE alakulása óta 35 év eseményeit foglalta össze előadásában, majd Dr. Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökének beszédét hallgathatták meg a jelenlévők a MESZK faladatairól és eseményeiről.

A szakmai előadásokat követően a PTE Kelemen Endre Egészségügyi Szakiskola diákjai szavaltak az ápolói hivatásról.

Ezután következett a mindenki által izgatottan várt ünnepélyes díjátadó, ahol kiváló dolgozóinak példamutató munkáját ismerte el a kórház vezetősége.

Főigazgatói dicséretet kapott munkatársaink:

  • Dálnoky Beatrix, az Ortopédiai Osztály ápolója,
  • Ivanics Sándorné, a Bőrgyógyászati Osztály szakdolgozója,
  • Nácsa Ágnes, az Izotópdiagnosztikai Osztály vezető asszisztense,
  • Szőts Éva Györgyi, a Szemészeti Osztály ápolója,
  • Térmeg Éva, a Neurológiai Osztály osztályvezető ápoló – helyettese,
  • Vargáné Bocz Rita, a Radiológiai Osztály egészségügyi operátora,
  • Zám Gábor, az Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály intenzív szakápolója.
Zám Gábor, az Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály intenzív szakápolója a főigazgatói dicsérettel. (b-j) Kis Zoltán, főigazgató, Zám Gábor intenzívterápiás szakápoló, Pappné Kozma Krisztina, ápolási igazgató) fotó: tmkórház

A Magyar Ápolási Egyesület által díjazott kollégák:

  • Eszenyi Ágnes, az Újszülött Osztály gyermekápolója,
  • Bölcsföldi Krisztina, a II-es Belgyógyászati Osztály, geriátriai szakápolója,
  • Ördög-Erdei Viktória, geriátriai és krónikusbeteg szakápoló
Bölcsföldi Krisztina szakápoló, kiváló munkájáért kapta a MÁE elismerését. (b-j) Kis Zoltán főigazgató, Bölcsföldi Krisztina szakápoló, Kárpáti Veronika MÁE elnök, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató. fotó: tmkórház

A MÁE elismerések után következett egy újonnan alapított, az ápolási igazgatóságnak nagyon fontos díj átadása, az „Asztalos Györgyné oktatásért és utánpótlás nevelésért díj”, melyet az intézmény, ezentúl minden évben odaítél egy az oktatásban és az utánpótlás nevelésben kiemelkedő munkát végző személynek.

Asztalos Györgyné, közel öt évtizedig volt kórházunk dolgozója. 1993-tól 2014-ig, nyugdíjba vonulásának időpontjáig kórházunk ápolási igazgatóhelyettese volt, ezt követően oktatásszervezői beosztásban segítette az Ápolási Igazgatóság mindennapjait. Fáradhatatlan volt az ápolók és tanulók képzésében, oktatásaik megszervezésében. Rengeteg energiát fektetett abba, hogy a kórház szakdolgozói minél magasabb szakmai ismeretekhez juthassanak. Hivatása iránti elkötelezettsége, alázata, kiemelkedő és példaértékű volt. Hiteles személyisége, tájékozottsága, segítőkészsége komoly támaszt nyújtott az intézmény dolgozóinak.

Asztalos Györgyné munkássága és szakmai életútja előtt tisztelegve, intézményünk és a Betegápolásért alapítvány közösen 2024-ben megalapította az „Asztalos Györgyné oktatásért és utánpótlás nevelésért díjat, melyet elsőként:

  • Főfainé Kövesi Ildikó, tanárnő vehette át.

 

 

(b-j) Kis Zoltán főigazgató, Főfainé Kövesi Ildikó pedagógus, Kósáné László Anikó ápolási igazgató-helyettes, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató, Kárpáti Veronika MÁE elnök. fotó: tmkórház

A MESZK kiváló tanulója különdíját 2024-ben:

  • Tanner Tábita Golda, a Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola 3/15.N osztályos tanulója nyerte.
(b-j) Kis Zoltán főigazgató, Kósáné László Anikó ápolási igazgató-helyettes, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató, Tanner Tábita Golda, tanuló, Kárpáti Veronika MÁE elnök, Munk Jánosné, Magyar Szakdolgozói Kamara (MESZK) Tolna Vármegyei elnöke, Dr. Balogh Zoltán MESZK elnöke. fotó: tmkórház

Végül „Az Év szakdolgozója” díjátadás következett:

A díj idei nyertese 2004 óta dolgozik intézményünkben. Munkájában elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen, hivatástudata példaértékű. A betegek érdekében mindent megtesz, hatékony, kezdeményező, újdonságokra nyitott, széles látókörű, tudását folyamatosan fejleszti. Lelkiismeretes, alapos, fáradhatatlan munkájával, szakmai igényességével segíti az orvosok és ápolókollégái mindennapi munkáját. Teherbírása kimagasló, még a szabadideje alatt is munkatársai rendelkezésére áll. Minőségi szakmai munkát végez, kollégái követendő példának tartják.

 

(b-j) Kis Zoltán főigazgató, Kósáné László Anikó ápolási igazgató-helyettes, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató, Vass Melinda osztályvezető főnővér-helyettes, Kárpáti Veronika MÁE elnök. fotó: tmkórház

Az Év Szakdolgozója 2024-ben:

  • Vass Melinda, a Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető ápoló-helyettese.

Az elismerések átadását követően, a délutáni program egy fergeteges zenei produkcióval folytatódott. A közelmúltban teltházas koncertet adó Hangszerelem Zenestúdió nagy megtiszteltetésünkre ismét elfogadta az ápolási igazgatóság meghívását.

A Hangszerelem Zenestúdió tehetséges zenészei és énekesei adtak koncertet az Ápolók Nemzetközi Napján. fotó: tmkórház

Az ápolók, a szakdolgozók és asszisztens kollégák, az igazgatók, a kamarai elnökkel együtt az első számtól az utolsóig vidáman együtt énekelték a slágereket a Hangszerelem Zenestúdió tehetséges növendékeivel.