Ünnepélyes keretek között adták át a tavalyi Jótékonysági Vadászat során összegyűlt adományt a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban. Az eseményen a szervezők, támogatók, valamint a kórház és a térség vezetői együtt ünnepelték azt az összefogást, amely évről évre a beteg gyermekek gyógyulását segíti.

A rendezvényen jelen volt többek között Fejes László, az országos szervezet ügyvezetője, Horváth István országgyűlési képviselő, Máté Péter, Szekszárd alpolgármestere, Zsikó Zoltán, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke és a program nagykövete, valamint Krizsán Zsolt, a kezdeményezés támogatója is.
Hagyomány és segítség kéz a kézben
A jótékonysági kezdeményezés mára hagyománnyá vált, Tolna vármegyében immár hét éve állnak a vadászok és támogatók a nemes ügy mellé. Ennek köszönhetően kórházunk gyermekosztálya az elmúlt években összesen közel 14 millió forint értékű támogatásban részesült, amelyből korszerű orvosi eszközök beszerzésére nyílt lehetőség.
Kis Zoltán, kórházunk főigazgatója köszöntőjében háláját fejezte ki az adományozók felé, kiemelve: nem csupán az anyagi támogatás jelent kiemelkedő segítséget, hanem az a folyamatos odafigyelés és elkötelezettség is, amelyet a vadászközösség évről évre tanúsít. Mint fogalmazott, ezek az adományok közvetlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek gyorsabban és hatékonyabban gyógyulhassanak.
Országosan is egyedülálló összefogás
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nkft. vezetője beszédében hangsúlyozta: ez a kezdeményezés országos szinten is egyedülálló, hiszen ilyen mértékű és tartós összefogás kevés helyen tapasztalható. Kiemelte, hogy a vadászat valódi értéke nem a zsákmányban, hanem abban a társadalmi felelősségvállalásban rejlik, amely több ezer gyermek gyógyulását segíti elő évről évre. Hozzátette – a helyi vadászok szerepe kiemelkedő, hiszen elkötelezettségük és példamutatásuk nélkül ez a támogatási forma nem működhetne ilyen sikeresen.

Az eseményen felszólalók egyetértettek abban, hogy a jótékonysági vadászat nem csupán egy rendezvény, hanem egy olyan közösségi ügy, amely hidat képez a társadalom különböző szereplői között – közös céllal, a gyermekek egészségéért.
Az ünnepség az adományozó okirat átadásával zárult, majd a szervezők – a hagyományokhoz híven – elismerésben részesítették a program támogatóit.
Kórházunk ezúton is köszönetét fejezi ki minden résztvevőnek és támogatónak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a legkisebb betegek még jobb ellátásban részesülhessenek.
Szerző: Farkas Eszter, Tolna Vármegyei Balassa János Kórház

