Július 13-ától újabb változások lesznek a szekszárdi kórház betegbeléptetésében: az intézmény igyekszik komfortosabbá tenni a járóbeteg-ellátásra érkezőknek a kötelező biztonsági intézkedések elviselését, de ebben számít a lakosság folyamatos tájékozódására és együttműködésére is!

 

Lakossági tájékoztató

 

A hazai járványhelyzet kedvező folyamatait figyelembe véve, de a betegek és az egészségügyi dolgozók biztonságának megóvását továbbra is szem előtt tartva, július 13-ától ismét változik a Tolna Megyei Balassa János Kórház betegbeléptetési rendje.

A kórház területére belépni kívánó járóbetegek és látogatók kötelező előszűrésének fő helyszíne az elmúlt hónapokban, a létesítmény Ybl Miklós utcai bejáratánál felállított szűrősátor volt. A veszélyhelyzet idejére kialakított szükségmegoldás sok kényelmetlenséget és extrém körülmények elviselését jelentett az ellátásra érkező betegeknek és a beléptetést országosan egységes, szigorú előírásoknak megfelelően végző kórházi dolgozóknak, egyaránt.

Az intézményvezetés – az egészségügy újraindításának folyamatos, szakmai feladatai mellett, azokkal párhuzamosan, igyekszik a betegeknek az ellátóhelyekre való bejutását saját erőből, a kórház lehetőségeinek (érvényben lévő járványügyi előírások, szakdolgozói kapacitás, az épületkomplexum építészeti adottságai) megfelelően megkönnyíteni, ésszerűsíteni, azonban ez csak fokozatosan, a konkrét tapasztalatok alapján újratervezve lehetséges.

A kórházvezetés célja az átmeneti állapot és a szükségmegoldások minél gyorsabb megszüntetése, a kényelmesebb, védettebb járóbeteg-előszűrés biztosítása. Ennek érdekében,

július 13-ától,
1 hetes türelmi idő biztosítása mellett,
a következő változások lesznek a kórházba való bejutás rendjében:

  • Az Ybl Miklós utcai, sátras betegbeléptetési pontnál a továbbiakban kizárólag a Műtőblokkban és a H épületben található szakrendelésekre, illetve a Sürgősségi Betegellátó Osztályra (SBO) érkező járóbetegek léphetnek be. A közeljövőben ezt a sátras betegszűrő pontot megszüntetjük, helyette a Műtőblokk épületében alakítunk ki az ide érkezők számára fedett, időjárástól védett beléptetőhelyet.
  • A kórház más épületeiben található ellátóhelyekre érkezők a Főbejárati csarnokban és a Rendelőintézetben lévő beléptetési pontokon kérhetik a belépéshez előszűrésüket. (A kórházparkon kívüli épületekben lévő Szülészeti tömb, valamint a Bőrgyógyászati és Foglalkozás-egészségügyi szakrendelések előszűrő beléptetőpontja továbbra is ezek épületében található. A „Lila” épület szakrendeléseire való bejutáshoz – Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Gondozó, Mammográfia, Audiológia – az eddigiekhez hasonlóan, az Ybl utcai bejáratnál, vagy a Főportánál kell előszűrést kérni. A „Lila” épületbe csak a kórházparkon keresztül, a parkoló felől lehet belépni.)
  • A Rendelőintézetben továbbra is érvényben marad az időpont figyelembevételével történő betegbeléptetési rend: beteg az előjegyzési idejét legfeljebb 10-15 perccel megelőzően léphet az épületbe! Mivel itt – az épület adottságai miatt – csak egy betegszűrő állomást tud a kórház működtetni, a sorban állás elkerülése érdekében javasoljuk betegeinknek, hogy vegyék igénybe a főbejárati csarnokban található betegszűrő állomások valamelyikét! Ha az ott kapott előszűrési igazolással visszamennek a Rendelőintézeti bejárathoz, a továbbiakban a szűrésre való sorban állás nélkül, DE csakis az előjegyzési időpontjukat figyelembe véve
    tudnak bejutni a szakellátásra.

Figyelem! Belépésnél csak aznapra dátumozott,
friss előszűrési eredmény fogadható el!

  • Látogatási céllal a továbbiakban kizárólag a kórház Főbejáratán keresztül lehet belépni, gyalogosan, a kötelező betegszűrést követően. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kórházban fekvő betegek csak az ITT olvasható feltételek betartásával látogathatók!

 

Összefoglalva, miért a főbejárati betegszűrő pontot javasoljuk Önöknek:

  • Mert személygépjárművel a kórház többi bejáratánál könnyebben megközelíthető, jobb a parkolási lehetőség.
  • A főbejárati csarnok a változékony időjárástól védett, rendelkezik megfelelő mellékhelyiséggel és ezen a helyen több betegszűrő állomást tud a kórház működtetni, ezért itt rövidebb a várakozási idő, gyorsabb a bejutás.
  • A főbejáratnál kapott szűrési igazolással a Rendelőintézeti szakrendelésekre is be lehet jutni. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Rendelőintézetbe kizárólag annak utcai főbejáratán keresztül lehet belépni, az épület hátsó ajtaja a betegbiztonság érdekében zárva van, a szűrési igazolással betegeinknek a Rendelőintézet főbejáratához kell visszamenniük, a szakrendeléseken való megjelenéshez!

 

TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK az ellátások igénybevételéhez

  • A beteg személyes megjelenése nélküli, TELEMEDICINA keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatások eléréséről ITT olvashatnak.
  • A járóbeteg-szakellátásra érkezők kérdőíves szűrése az alábbiak szerint történik:
    • Az ellátás megkezdése előtt kérdőív (COVID-csekklista) kitöltése. (Amennyiben a csekklista NEGATÍV: az érintett személy a járóbeteg-ellátást igénybe veheti az előjegyzett időpontban. Amennyiben a csekklista POZITÍV: az érintett személy átirányításra kerül a Fertőző ambulanciára, a Műtőblokk bejáratánál lévő sátron keresztül.
    • A COVID-gyanúsnak minősített személy orvosi vizsgálata a Fertőző ambulancián történik.
    • Amennyiben a Fertőző ambulancián történő vizsgálat során az érintett személyről kiderül, hogy COVID-gyanú NEM igazolódott be, a Fertőző ambulancia visszairányítja őt a járóbeteg-szakellátásra, ahol az eredeti előjegyzési időpontja volt.

 

Ha egyeztetett időponttal rendelkezik, de lázas, felső légúti tünetei vannak, kérjük, NE JELENJEN MEG A SZAKVIZSGÁLATON, hanem háziorvosával vegye fel a kapcsolatot!
Egyúttal szakrendelési időpontját mondja le és gyógyulását követően kérjen új időpontot!

 

A szakrendelésre, látogatásra minden esetben hozzák magukkal és viseljék a SAJÁT, orrot-szájat takaró maszkjukat!

 

Kérjük, hogy a szakrendeléseket és egészségügyi ellátásokat
a fenti szabályok, valamint a járványügyileg indokolt higiéniai és távolságtartási előírások szigorú betartásával szíveskedjenek igénybe venni!

 

Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!