Új eszközökkel bővült a megyei kórház gyermekosztálya

Borbély Lajosné és családja hagyatékából, örökösük, M. I. közel 11,8 millió forint értékben adományozott orvosi műszereket a Tolna Megyei Balassa János Kórház gyermekosztálya számára.

A szekszárdi hölgy azzal kereste meg a kórház igazgatóságát, hogy nagyobb összeggel szeretné támogatni a gyermekosztály koraszülött részlegét és érdeklődött, miként tehetné ezt meg. Elmondta, hogy korábban elvesztett testvére, Borbély Lajosné és családja hagyatékából származó, több mint tízmillió forintnyi örökségével gyerekek, koraszülöttek életének megmentését, gyógyítását szeretné támogatni.

Az adománnyal kapcsolatban az volt a kérése, hogy mivel elhunyt családtagjai nevében, a tőlük örökölt vagyont ajánlja fel, a támogatás nekik állítson emléket, az ő kiléte maradjon titokban, illetve szeretné látni az eszközöket, miután azokat a gyermekosztály használatba vette.

A kórház vezetését mélyen megérintette a nagylelkű felajánlás és szívesen teljesítették az adományozó kérését. A gyermekosztály és a kórház vezetése igyekezett az összeget úgy felhasználni, hogy az abból megvásárolt eszközök hosszú ideig segíthessék kis betegeik ellátását. Végül a koraszülött részleg számára egy újszülött-újraélesztő asztal, egy modern inkubátor és egy kékfény-lámpa, illetve az osztály más, nagyobb gyerekeket gyógyító részlegein is használható vénaszkenner, valamint egy több gyermekkorosztály vizsgálatára alkalmas kiegészítőkkel ellátott videolaryngoszkóp beszerzése mellett döntöttek.

A koraszülött-újraélesztő asztal, az inkubátor és a kékfény-lámpa
A koraszülött-újraélesztő asztal, az inkubátor és a kékfény-lámpa

 

A vénaszkenner gyorsabbá, egyszerűbbé teszi a vérvételt, vagy műtéti beavatkozásoknál a branül behelyezését
A vénaszkenner gyorsabbá, egyszerűbbé teszi a vérvételt, vagy műtéti beavatkozásoknál a branül behelyezését

 

A videolaryngoszkóp segíti a gégebemenet feltárását
A videolaryngoszkóp segíti a gégebemenet feltárását

A pénzadományt a kórházat támogató B.J. Betegápolásért Alapítvány közreműködésével fogadta az intézmény. Az megvásárolt eszközök átadása – tekintettel arra, hogy az adományozó háttérben kíván maradni -, zárt körben, de ünnepélyes keretek között történt. Az osztályon a hölgy örömmel győződött meg arról, hogy a berendezések valóban az elképzelése szerinti célokat szolgálják. „Ennél nemesebb célra nem fordíthattam volna!” – mondta látogatása végén M.I.

Az adományozó okirat a „támogatók falán”, a gyermekosztály aulájában
Az adományozó okirat a „támogatók falán”, a gyermekosztály aulájában