Elindult a „Millió lépés az iskoládért” program

A Millió Lépés az Életért programot a Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el 2021-ben az egészséggel kapcsolatos tudnivalók és az aktív testmozgás népszerűsítésére.

A tavaszi kihívás minden várakozást felülmúló sikere után szeptember 25-én ismét elindul Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programja: a Millió lépés az iskoládért játék – a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarország Program támogatásával. A versengésben, ami tavasszal 200 000 embert és 2000 iskolát mozgatott meg, a diákok, szülők és tanárok mellett most is mindenki részt vehet, aki mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát. A kihívás végén 100 aktív és szerencsés iskola ezúttal is kap 1-1 millió forintot sporteszközök vásárlására.  A részvételhez a MillióLépés applikációt kell letölteni.

A játék során a résztvevők „lépéseket” gyűjtenek a kiválasztott iskola számára. Az iskolákhoz regisztrált játékosok lépéseit összeadják, és megjelenítik az Országos Kékkör útvonalán. Minden megtett Országos Kékkör (2583 km) után egy „sorsjegy” jár, és ha ötöt összegyűjtenek, akkor indulhatnak a résztvevők a sporteszközök vásárlására 100 iskolának felajánlott 1-1 millió forintért.

A program szeptembertől az idősebb korosztályt is megszólítja. Magyarországon ma több mint 170 gyaloglóklub működik, amik feladatuknak tekintik, hogy a hatvan feletti korosztály rendszeresen mozogjon, és társasági programokon vegyen részt. A játék őszi fordulójában ezek a klubok is részt vehetnek, ők szintén az applikációban tudnak regisztrálni. A gyaloglóklubok aktivitását is díjazzák: azok között, akik legalább egyszer körbeérnek az Országos Kékkörön, 500 darab Nordic Walking botot sorsolnak ki.

A regisztráció és a versenyen való részvétel ingyenes.

Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.bss.milliolepes&pli=1
App Store: https://apps.apple.com/hu/app/milli%C3%B3l%C3%A9p%C3%A9s/id1578645374?l=hu

További információk:
www.milliolepes.hu