Balassa Nap: tudományos programok, elismerések, kinevezések, a megyei kórház ünnepén

A Tolna Megyei Balassa János Kórház alapításának évfordulója, valamint névadója tiszteletére minden évben megrendezi hagyományosan legnagyobb ünnepét, a Balassa Napot.

Az idei ünnepségsorozat az előző évektől eltérően kétnapos volt: október 12-én pénteken a Balassa Pályázat szakmai tudományos előadásai zajlottak, október 13-án szombaton pedig ünnepi tudományos előadásokra, valamint a hagyományos díszünnepségre került sor.

A Balassa Pályázat pénteki előadási napján 22 pályamunkát mutattak be a kórház fiatal orvosai és más diplomás szakemberei. A rendezvénynek az intézmény nemrég felújított kultúrterme adott otthont. Az egész napos tudományos versengés eredményét a másnapi díszünnepségen ismerhette meg a résztvevő 14 orvos és egyéb diplomás munkatárs.

A szombati ünnepi programok 13 órakor, a kórházi Szent János- és Pál-kápolnában  megtartott Ökumenikus Istentisztelettel vették kezdetüket.  Az ünnepi előadások sorában először Bőrgyógyászat a festészetben” címmel Prof. Dr. Török László egyetemi tanár (Kecskeméti Gyógyintézeti Központ), majd Rejtett morfológiák a festészetben címmel Prof. Dr. Reglődi Dóra egyetemi tanár (PTE Anatómiai Intézet, Pécs) prezentált két különleges előadást az orvostudományok és a művészet kapcsolatáról a hallgatóságnak. Harmadikként „Egy élet az ápolás szolgálatában” címmel Péter Gyuláné nyugalmazott ápolási igazgató munkásságán keresztül, kórházunk közelmúltjának pillanatait villantotta fel, Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató asszony.

Az ezt követő díszünnepségen megjelenteknek Dr. Lehőcz Regina, a Tolna Megyei Kormányhivatal Tolnai Járási Hivatala vezetője tolmácsolta Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott úr üdvözletét, majd Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt. Dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója ünnepi beszédében áttekintette az elmúlt év történéseit.

Minden évben, hagyományosan a Balassa Napon köszönti a kórházi kollektívája azokat a dolgozókat, akik a mindennapok során nyújtott teljesítményük, tudásuk, emberségük, a kórház irányába tanúsított elkötelezettségük miatt példaként állíthatók valamennyi munkatársuk elé. Ebben az évben több kolléga munkáját is rangos elismerésre méltónak tartotta és arra felterjesztette a kórház vezetése.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért, nyugdíjba vonulása alkalmából, a kórház vezetésének felterjesztésére az Emberi Erőforrások Minisztere Pro Sanitate díjban részesítette Böröcz Istvánné gyógyszertári szakasszisztenst és Gyöngyösi Sándornét, a Sebészti Osztály osztályvezető ápolóját.

Több évtizedes, kiváló munkája és a kórház iránti elkötelezettsége elismeréseként, az Emberi Erőforrások Minisztere Miniszteri Elismerő Oklevelében részesült Csepregi Józsefné munkaügyi előadó.

Nyugdíjba vonulása alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Feil Péterné, az Élelmezési Csoport munkatársa.

Dr. Németh Csaba főigazgató úr az ünnepségen jelentette be Dr. Sík Erzsébetnek, a Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosának magas állami kitüntetésre való felterjesztését.

Szakmai munkája és az intézmény iránti elkötelezettsége elismeréseként a kórház saját kitüntetését, Balassa-Díjat vehetett át: Dr. Cifra János osztályvezető főorvos (Patológiai Osztály), Dr. Selényi Judit osztályvezető főorvos (Rendelőintézet, Fogászat- és Szájsebészet), Dr. Vida Aladár Béla főorvos (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály), Dr. Roth Teréz főorvos (Ortopédiai Osztály)

Ugyancsak Balassa-díjas lett a Fertőző Osztály 16 tagú kollektívájaDr. Bali Ildikó osztályvezető főorvos, Dr. Győriné Dávid Stefánia diplomás ápoló, osztályvezető ápoló, Baloghné Nyúl Ildikó, Becze Zoltánné, Berekméry Zoltán, Dr. Cseh Judit, Dvorák Rozália, Herdean Katalin, Lennerné Őszi Mária Tamara, Maláti Istvánné, Sárközi Jánosné, Szabóné Fekete Judit, Szebényi Lászlóné, Tóthné Fekete Rita, Tőricht Miklós, Vukálovits Ákosné.

Ápolási területről Balassa-díjban részesült: Bártfai Szilvia osztályvezető ápoló (Krónikus Belgyógyászati Osztály), Feigl Zsolt osztályvezető ápoló, (Sürgősségi Betegellátó Osztály), Kökény Erika osztályvezető ápoló (Mozgásszervi és Kardiológiai Rehabilitációs Osztály),

Gazdasági területről Balassa-díjban részesült: Pirgi József energetikus (Műszaki Üzemeltetési Osztály), Mátyás István vízvezeték-szerelő (TMK csoport), Fábián András gépkocsivezető,  (Szállítási Csoport), valamint nyugdíjba vonulása alkalmából Bojtos Jánosné tálalós (Élelmezési Osztály), illetve Horváth József kertész, a Kertészeti Csoport munkatársa.

Balassa-díjjal kitüntetett hölgymunkatársaink a díj plakettje mellé egy-egy szál virágot, míg férfi kollégáink egy-egy palack, a főigazgatói ünnepi beszédben is megemlített „Kórház borát” vehettek át.

Ezt követően került sor a pénteken késő délután véget ért szakmai-tudományos megmérettetés, a Balassa Pályázat eredményhirdetésére. A tudományos díj

ORVOS kategóriájában

I helyezett: Dr. Tóth Gábor szakorvos (Sebészeti Osztály), „Bizonytalan hasi panaszok miatti elhúzódó kivizsgálást mikor kövessen hasi exploratio?című, sebészeti pályamunkájával;

II. helyezett: Dr. Kovács Dóra szakorvos (Szemészeti Osztály) „Gondoljunk rá: gyógyszerek szemészeti mellékhatásai” című, szemészeti pályamunkájával;

III. helyezett: Dr. Maláti Éva szakorvosjelölt (I. Belgyógyászati Osztály), „Szubklinikus pajzsmirigy kórképek kardiológus szemmel” című, belgyógyászati pályamunkájával.

EGYÉB DIPLOMÁS kategóriában

I helyezett: Straubingerné Vince Ildikó, a Röntgen és Ultrahang diagnosztikai Osztály szakasszisztense, Onkológiai betegek dóziscsökkentése CT vizsgálatok során című, pályamunkájával;

IIhelyezett: Bártfai Szilvia diplomás ápoló (Krónikus Belgyógyászati Osztály),Hospice részleg indítása főnővéri szemmel című pályamunkájával;

III. helyezett: Gazdag Krisztina gyógytornász (Központi Gyógytornász Szolgálat) A rendszeres gerinctréning hatása a krónikus deréktáji fájdalom esetében” című, pályamunkájával.

KÖZÖNSÉGDÍJAT kapott: Dr. Kovács Dóra szakorvos (Szemészeti Osztály)

A pályázat kategóriánkénti helyezettjei a díj üvegplakettje mellé az I. helyezésért 40.000 Ft, a II. helyezésért 30.000 Ft, illetve a III. helyezésért 20.000. Ft értékű vásárlási ajándékkártyát vehettek át, amelyet szakmájukhoz kapcsolódó könyvekre, eszközökre, tudományos rendezvényen való részvételre költhetnek. Szintén 20.000 Ft–os vásárlási ajándékkártyát kapott a közönségdíjban részesült pályázó is.

A kórház tudományos előmeneteli rendszerében előírtak szerint, orvosainknak ebben az évben is lehetősége volt pályázni a főorvosi, illetve adjunktusi címekre. A pályázatában bemutatott, eddigi szakmai pályafutása, valamint a Tolna Megyei Balassa János Kórház vezetése és a Tudományos Tanács döntése alapján

FŐORVOSI kinevezésben részesült: Dr. Szí Vince  (III. számú Belgyógyászati Osztály), Dr. Kovács Gábor (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály)

ADJUNKTUSI kinevezésben részesültDr. Komáromi-Fülöp Zoltán (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály), Dr. Schipp Ildikó (Onkológiai Osztály), Dr. Hepp Tamás (I. számú Belgyógyászati Osztály).

Az elismerések, díjak és kinevezések átadása után az ünnepeltek és ünneplők Ács Rezső polgármester úr meglepetés-ajándékaként egy pohár szekszárdi vörösborral koccinthattak. A nagyszerű délutánt Pecze Zsófi énekesnő és Pecze István trombitaművész, a Szekszárdi Big Band alapítója családi produkciója tette emlékezetessé minden résztvevő számára.

Valamennyi kitüntetett, díjazott és kinevezést átvett kollégánknak szívből gratulálunk!

 

Köszönetet mondunk azoknak a munkatársainknak, akik az ünnepségek alatt, a gyógyításban és a betegágyak mellett helytállva lehetővé tették társaik számára kitüntetettjeink köszöntését, a Balassa Nap méltó megrendezését!

Köszönetet mondunk a Balassa Nap megrendezéséhez nyújtott támogatásért szponzorainknak: V & Periko Kft., TARR Kft., Tolnatej Zrt.,JAKO Kft., Alisca BAU Zrt., ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft., Holges-Tex Kereskedelmi Kft., Horfer Serleg Kft., TOLNAGRO Kft.,  Séd Nyomda Kft., T-Print Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Mészáros Pál Borház és Pince, Dúzsi Tamás, Eszterbauer Borászat, Ferger-Módos Borászat, Fritz Borház és Panzió, Heimann Családi Birtok, Tüske Pince, Vesztergombi Pince, valamint Almási Sándor, a „Kórház Bora” termelője.

Köszönetet mondunk a kétnapos program a szervezésben rész vállalt munkatársaknak: az Élelmezési Osztály és a Kórház konyhája dolgozóinak, Moldván Antalnak és az Informatikai Csoport többi munkatársának, Radits Magdolnának, Madarászné László Ildikónak, Egléné Fekete Zsuzsának.