Sikeres volt az V. Szekszárdi Hypertonia Napok kongresszus és továbbképzés

2023.11.27.

A 2017-es hagyományt folytatva, 5. alkalommal rendezte meg a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház I. Belgyógyászati Osztálya, valamint a CORA Egészségvédő Alapítvány a Szekszárdi Hypertonia Napokat november 24-25-én. A magas vérnyomásról, valamint megelőzéséről és kezeléséről nem lehet eleget beszélni. Évekig tünetmentes lehet, miközben támadja a szerveket, és minden előzmény nélkül életveszélyes állapotot idézhet elő.

Dr. Pátri Eszter, Tolna Vármegyei tiszti főorvos tart köszöntőbeszédet a kongresszuson. fotó:tmkorhaz

A programot dr. Pátri Eszter, Tolna Vármegyei tiszti főorvos köszöntője nyitotta, aki Jókai Mór szavait idézte, miszerint „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el”. Utalt ezzel a szervezők és a CORA Alapítvány évek óta tartó áldozatos, szakmai igényességgel elvégzett munkájára. Hozzátette, a jubiláló konferencián képet kaphattunk a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház kardiológiai tevékenységeiről, fejlődési ívéről, valamint Benczúr főorvos úr által képviselt szakmai irányról. A tiszti főorvos asszony ezután üdvözölte az esemény preventív jellegét, kiemelve, hogy a konferencia egyik nagyon fontos eleme a prevenció, amely megegyezik a Népegészségügyi Kormányhivatal számos tevékenységével.     

Dr. Németh Csaba, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház főigazgatója megköszönte az I. Belgyógyászat munkatársainak elkötelezettségüket, amivel a napi felelősségteljes munkájuk mellett még arra is jut energiájuk, hogy közösséget építsenek, valamint a kórház tudományos szakmai munkáját is rendezzék. Elmondta, ezekkel az évenként megrendezésre kerülő szakmai-tudományos konferenciákkal és továbbképzésekkel sikerül a magas vérnyomást, mint nagyon fontos témát, minél szélesebb körben bemutatni, valamint felhívni a figyelmet a hypertonia valós veszélyeire.

Dr. Németh Csaba főigazgató beszéde a rendezvényen fotó: tmkorhaz

A Babits Mihály Kulturális Központban tartott kétnapos szakmai rendezvényen az ország legkiválóbb belgyógyászai, kardiológusai és a hypertonológia területén dolgozó szakemberek tartottak előadásokat, többek közöt a szívelégtelenségek diagnosztikájáról, a hypertonia (magas vérnyomás) jelentőségéről, a szív- és érrendszeri prevencióról.

Az esemény fővédnöke és szervezője Dr. Benczúr Béla, címzetes egyetemi docens, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház I. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, a CORA Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

A magas rangú szakmai rendezvény az orvosok mellett a szakdolgozókat is megszólította, idén először szakasszisztensi továbbképzésként is funkcionált az esemény. Dr. Benczúr Béla főorvos ennek az okát is elárulta.

Dr. Benczúr Béla, osztályvezető főorvos köszönti a résztvevőket. fotó:tmkorhaz

Egy orvos egymaga nem elég hatékony. A gyógyítás csapatmunka. Szükségünk van jól képzett asszisztensekre, akik hatalmas terhet vesznek le a vállunkról. Akár egy szakszerű, háromszori vérnyomásméréssel is életeket menthetnek, de egy helyes életmód-tanácsadással, a gyógyszerek pontos bevételének ismertetésével is segíthetnek a gyorsabb felépülésben-.

Az esemény másik fő témáját a szintén jubileumot ülő, idén pont 30 éves Magyar Hypertónia Társaság adta. Alapító tagjai közül Prof. Dr. Farsang Csaba professzor, a Szekszárdi Hypertónia Napok ötletgazdája és elindítója is részt vett a kongresszuson, akit ünnepélyes keretek közt köszöntöttek fel a rendezvényen, 80. születésnapja alkalmából. 

Elfogadta a meghívást Olaszországból Prof. Stefano Omboni, a telemedicinális vérnyomásgondozás és vérnyomás-monitorozás nemzetközi szaktekintélye is.

A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház I. Belgyógyászati Osztályának (Kardiológia/Nefrológia) orvosai is bemutatkoztak előadásaikkal, akik a kardiovaszkuláris farmakoterápia területén rejlő legújabb szakmai innovációkat ismertették a résztvevőkkel.

Dr. Sudár Zsolt, diabetológus, osztályvezető főorvos előadása fotó: tmkorhaz

Helyet kapott a programban egy diabetológiai témakör is, mivel a magas vérnyomás, mint „néma gyilkos” mellett igen gyakori kísérőállapot és kockázati tényező a 2-es típusú cukorbetegség. A tárgykörről dr. Sudár Zsolt, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház III. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, diabetológus szaktekintélye tartott előadást.

Hatalmas büszkeséggel tölt el minket, hogy a Dunántúlon Szekszárd az egyetlen város, ahol ilyen rangos, tudományos rendezvényt tarthatunk minden évben a hypertoniáról. Ezeket az eseményeket nem a saját örömünkre szervezzünk, hanem a lakosság érdekében. Célunk, hogy a témában minél jobban képzett orvosok és asszisztensek láthassák el a betegeket a régióban- emelte ki Dr. Benczúr Béla.

A kongresszuson elhangzott, mekkora jelentősége van az otthoni vérnyomásmérésnek a magas vérnyomás megelőzésében és kezelésében. Az ünnepek közeledtével egy hasznos ajándékötlet: vegyünk vérnyomásmérőt karácsonyra szeretteinknek!