„Energiatudatos kórház” címet nyert a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház

2023.05.05.

 

Május 4-én ünnepélyes keretek között a parlamentben vehette át sikeres pályázatának elismeréseként az „Energiatudatos kórház” címet a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház.

A Virtuális Erőmű Program (VEP), az első gyakorlatban is megvalósított, 10 évvel ezelőtt elindított, prevenciós célú virtuális építő program. A Magyar Innovációs és Hatékonyság Nonprofit (MI6) Kft., mint a VEP működtetője, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházat, pályázatának sikeres elbírálását követően felhatalmazta az „Energiatudatos Kórház” védjegy használatára, ezzel az intézmény, saját honlapján és egyéb közösségi média felületein megjelentetheti a program logóját.

Dr. Németh Csaba főigazgató átveszi az elismerést

Molnár Ferenc, a VEP tulajdonosa szerint az állami blokk legnagyobb eredménye, hogy az erőmű stratégiai együttműködést indított el az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ), melynek eredményeképpen 2023-ra a kórházak fele, 45 intézmény belépett a VEP-be, és még az idén elindul a program 2. üteme, melynek célja, hogy 2023 végére minden kórház legalább energiatudatos intézmény legyen.

Május 4-én, a VEP parlamentben megrendezett XIII. díjátadó gáláját Kőrösi Csaba, az ENSZ közgyűlés elnökének méltató beszéde nyitotta meg. Az eseményen miniszter-helyettesek és magas rangú közjogi méltóságok egész sora vett részt a díjazottak mellett, ezzel is jelezve: a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés ügye mára a legmagasabb szintű nemzetközi és hazai közérdek.

Az elnök New Yorkból, videós telefonkapcsolaton keresztül méltatta a VEP eredményeit, résztvevőit és támogatóit. Gratulált a VEP vezetőinek, hogy kitartanak fenntarthatósági küldetésük mellett, mellyel egy jobb és élhetőbb klímájú világot hozhatnak létre, fogalmazott. 

A VEP hazánk első számú zöld erőműve, 2022 végére átlépte az 1.000 MW-os fosszilis energia-kiváltási mértéket, amely az előző évhez képest 20%-os növekedést jelent. Ezzel a teljesítménnyel megerősítette 2. helyét Paks mögött az erőművek rangsorában, olvasható a VEP honlapján.

A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház energiatudatos stratégiája híven követi a híres környezetvédelmi aktivista, David Brower gondolatait, miszerint: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Az intézmény vezetősége az energiatudatosságon túl, a fenntarthatóságra is törekszik.