Dr. Benczúr Béla előadása a Garay-napok rendezvénysorozatában

Meghívást kapott a szekszárdi Garay János Gimnázium hagyományos, Garay-napok rendezvénysorozatának programjába a szekszárdi kórház I. Belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, Dr. Benczúr Béla, aki egy kiemelten fontos, az ifjúsági korosztály számára különösen nagy kockázatot jelentő témában tartott előadást a középiskolásoknak, Serdülőkori szenvedélyek címmel.

Hírkép: Dr.Benczúr Béla előadása a Garay-napok programjában
Hírkép: Dr.Benczúr Béla előadása a Garay-napok programjában.

Benczúr főorvos úr a szenvedélybetegséget okozó szerekkel kapcsolatosan, elsősorban a dohányzás veszélyeiről beszélt, mivel hagyományos dohányzás is igen magas arányt ér el a tinédzserek körében, de új veszélyforrásként megjelent az e-cigaretta is, amelyről sokan – fiatalok és idősebbek is – úgy gondolják, hogy kevésbé ártalmas. Pedig ez is tartalmaz nikotint és kedvelt, divatos zamatokat felvonultató ízesítésénél fogva még vonzóbb a fiatalok számára. Emiatt, sajnálatos módon nemhogy a leszokást nem segíti ez új cigarettadivat, hanem egyenesen a „tinédzserek cigijévé” vált. Használatával azonban a fiatalok még korábbi életkorban válnak a nikotin rabjává. Ráadásul az e-cigit is csak a kijelölt dohányzóhelyeken lehet használni, ahol ezek a fiatalok, „passzív dohányosként„, emellett még a hagyományos cigaretta füstjét is beszívják. A prezentáció érzékletes példákkal mutatta be a dohányzás okozta egészségi ártalmakat, amelyek a passzív dohányosokat is érintik.

A dohányzás szenvedélye kapcsán további veszélyt jelent a fiatalok számára az Elf Bar, a „manórúd”, amelynek egészségre gyakorolt hatásairól egyelőre még az „e-ciginél” is kevesebbet lehet tudni. Sajnálatos módon az, hogy betiltották (eladása és a birtoklása is bűncselekmény!) a tapasztalatok szerint sokakat nem tart vissza a használatától.

Benczúr főorvos úr beszélt további, a fiatalokra leselkedő veszélyekről, addikciókról is, például az alkoholfogyasztásról, a droghasználatról, a mozgásszegény életmód, valamint a helytelen táplálkozás és cukros üdítők okozta elhízásról is. Felhívta a figyelmet az energiaitalok veszélyeire, amelyek már fiatal korban is életveszélyes szívkamrai ritmuszavarokat provokálhatnak, az arra fogékonyak esetében. Valamint további káros hatásként érintette a túlzott mobilhasználat, a közösségi médiák okozta „rabság”-ot, amely napjaink társadalmi szintű jelensége.

A Balassa-kórház szakemberei köszönik a Garay Gimnázium és az előadást szervező Lukácsi László tanár úr partnerségét abban, hogy ezzel a fontos témával intézményünk jelen lehetett a Garay-napok programjában. Bízunk abban, hogy az ott hallott információk a későbbiekben segítséget jelenthetnek a résztvevő fiatalok számára, ezeknek a veszélyeknek az elkerülésében!

 

Dr. Benczúr Béla főorvos úr,(b) Lukácsi László tanár úrral, a program szervezőjével.
Dr. Benczúr Béla főorvos úr,(b) Lukácsi László tanár úrral, a program szervezőjével.