MŰTŐBLOKK-VEZETŐ

A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház pályázatot hirdet Műtőblokk-vezetői munkakör betöltésére.

 Munkaköri feladatok:

  • Tervezi, szervezi és irányítja a kórház műtőegységeiben folyó szakmai munkát. Figyelemmel kíséri a műtői kihasználtságot. Ennek megfelelően tervezi, koordinálja a működéshez szükséges humánerőforrást.
  • Tervezi, irányítja, és tevékenyen részt vesz a műtők zavartalan működéséhez szükséges tárgyi feltételek megteremtésében.
  • Igazgatással egyeztetett módon a műtőkben folyó munkáról szakmai statisztikát vezet, arról felső vezetés számára rendszeresen összefoglaló jelentést készít. (különös tekintettel: műtők kihasználtságára vonatkozó idő mutatók, felhasznált szakmai anyagok forgalma, értéke, műtéti szövődmények) Javaslataival támogatja a hatékony működési feltételek kialakítását és a biztonságos betegellátás megszervezését.
  • Gyógyító osztályokkal és kórházi vezetéssel együtt működik a kórházi várólista csökkentései program megvalósításában.
  • Magas fokú szakmai ismereteivel elkötelezetten támogatja a közegészségügyi és járványügyi előírások betartását.

Munkakör szervezeti elhelyezkedése:

 Közvetlen felettese az orvosigazgató

  • Munkáját a műtőblokk vezető műtősnője is segíti.

Pályázati feltételek:

  • Orvosi Egyetem
  • Manuális szakmában szerzett szakvizsga
  • Minimum 10 év igazolható klinikumban eltöltött szakmai gyakorlat

Előnyt jelent:

  • több szakvizsga megléte
  • 5< év vezetői tapasztalat
  • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
  • egészségügyi menedzseri végzettség vagy egészségügyi közgazdász végzettség

Foglalkoztatás jellege: határozatlan

A pályázatot írásban kérjük benyújtani, mellé csatoltan:

  • személyes adatok
  • szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • végzettséget igazoló okiratok – bizonyítványok, oklevelek
  • érvényes működési nyilvántartás igazolása
  • hozzájárulási nyilatkozat a pályázat tartalmának harmadik személlyel történő közléséhez

A munkakör betöltéséhez szükséges kompetenciák:

  • széleskörű szakmai ismeret
  • kimagasló szervező, irányító képesség
  • kiváló kommunikációs készségek
  • analizáló szintetizáló képesség
  • magas stressz tűrő képesség
  • pontosság, precizitás, megbízhatóság

Támogatások:

  • képzési támogatás
  • lakhatási támogatás
  • munkába járási támogatás
  • étkezési lehetőség

Pályázat benyújtásának módja:

A pályázat további részleteiről bővebb felvilágosítást ad:

Radits Magdolna HR-osztályvezető

telefon:  74/ 501-507
e-mail: humanpolitika@tmkorhaz.hu