Kórházunk traumatológiai és ortopédia osztályai 2019. február 1-től egy 73 ágyas összevont osztály részlegeiként működnek. Ennek köszönhetően betegeinket az addigi gyakorlatnál magasabb színvonalon, a két osztály szakmai tudását egyesítve tudjuk ellátni. Az ortopédia és a traumatológia közötti szoros együttműködéssel a szakmák közötti átfedést jelentő kórképeket, sérüléseket – mint például a nagyízületi protézisek mellett elszenvedett törések, összetett kézsebészeti megbetegedések – hatékonyabban és magasabb színvonalon tudjuk gyógyítani.
Traumatológia részleg
Részlegünk 52 ággyal működő, megyei szintű traumatológiai és kézsebészeti ellátó központ, ortopéd-traumatológiai, neurotraumatológiai és kézsebészeti, akut traumatológiai, szeptikus és krónikus profilokkal rendelkezik. Alapellátást biztosítunk a Szekszárdon és vonzáskörzetében élőknek, illetve emelt szintű (II. szint) traumatológiai és kézsebészeti ellátást Tolna megye lakosságának. Kórházunkban a traumatológia önálló osztályként 1965 óta működött, A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően új, mátrix rendszerű műtőblokk, posztoperatív őrző, központi intenzív osztály, sürgősségi betegellátó és korszerű képalkotó eszközök (CT, MRI, végtagi UH) segítik a munkánkat.
Nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetközi AO / ASIF (Arbeitsgemeinschaft für Osteosynthesefragen / the Association of the Study of Internal Fixation) által javasolt korszerű csontegyesítő módszerek és eszközök használatára. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően osztályunk szinte valamennyi, nemzetközileg elfogadott csontegyesítő műtét elvégezésére képes: szögletstabil lemezek, LCP lemezek (locking compression plate, reteszelt kompressziós lemez), LISS lemezek (less invasive stabilizing system, kevésbé invazív rögzítő rendszer), speciális csavarok, csonthorgonyok, velőűrszegek, fixateur externe-ek (külső rögzítők) használata révén. Nyaki gerinc töréseinek ellátáshoz Halo fixateur externe készüléket alkalmazunk. Osztályunk ellátja az égési I. és II. fokú égési, illetve fagyási sérüléseket.
A Központi Intenzív Osztállyal közösen látjuk el a polytraumatizált sérülteket, az intenzív részlegen ezen sérültek részére tartós gépi lélegeztetésre, mesterséges táplálásra és folyamatos monitorizálásra van lehetőség.
Neurotraumatológiai részlegünk teljes körű ellátást tud nyújtani a koponya–agysérülteknek és a gerinc–gerincvelő sérülteknek. A gerincsebészeti beavatkozások keretein belül operáljuk a nyaki és ágyéki porckorongsérveket, az ágyéki szakaszon szűk gerinccsatorna esetén dekompressziós műtéteket, illetve sérüléses vagy degeneratív instabilitás esetén a nyaki gerincen elülső, az ágyéki gerincszakaszon hátsó gerincstabilizáló műtéteket végzünk .
A kézsebészeti részlegünk a makro-replantáció kivételével minden kézsebészeti műtéti megoldás elvégzésére felkészült, beleértve a pattanó ujjak, carpalis alagút szindrómák (CTS), Dupuytren-kontraktúrák, sajkacsont törések, ideg- és ínsérülések, de a súlyos roncsolással járó kézsérülések elsődleges és rekonstrukciós ellátását is.
Az osztály rendszeresen végez csípő és térdprotézis beültetéseket, illetve ezen protéziseket szövődmények (kilazulás, törés) esetén revíziós műtétekkel tudja kezelni. Váll-és térdízületi arthroscopiát több évtizedes gyakorlattal végezünk osztályunkon.
Részlegünknek a régióban egyedülálló specialitása, hogy négy különböző típusú vállízületi protézis beültetését tudjuk elvégezni: hemiprotézis (félprotézis), teljes protézis, reverz vállprotézis és fejsapka protézis. A vállízületi protetika a ficammal társuló felkarcsont nyak- és fejsapka törések, poszt-traumás arthrosisok (sérülést követő ízületi kopások), valamint rotátor köpeny (emelő – stabilizáló izomzat) degeneráció talaján kialakult ízületi kopások kezelésére szolgálnak. A rendelkezésre álló implantátumok választékának köszönhetően minden beteg a sérülésének és életkorának leginkább megfelelő, a napjainkban elérhető legkorszerűbb vállízületi protézis beültetésében részesülhet.
A társszakmákkal szorosan együttműködve, teljes körű ellátást tudunk nyújtani a maxillo-facialis sérülteknek, és vállalhatjuk kiterjedt plasztikai sebészeti beavatkozások elvégzését.
Gyermekek és fémallergiások részére a titán implantációs rendszerek szintén rendelkezésünkre állnak.
Ortopédia részleg
A részleg j 21 ágyon működik, az ortopédiai műtétek szinte teljes spektrumát ellátva. (Kivételt képeznek a speciális centrumokban végzett csonttumor-sebészeti, illetve gerincműtétek).
Csípő- és térdprotézis beültetéseknél lehetőség szerint minimál invazív technikát alkalmazunk (csípőnél elülső, térdnél mini midvastus feltárás), amely gyorsabb korai rehabilitációt és így rövidebb kórházi bentfekvést tesz lehetővé. A térdprotézis műtéteket megelőzően hosszú alsó végtagi RTG-felvételt és számítógépes tervezést végzünk, így sokkal pontosabb beültetést, jobb funkciót és hosszabb protézis-élettartamot tudunk elérni. Ellátjuk a protézis műtétek esetleges szövődményeit is (szeptikus szövődmények, lazulások revíziója, protézis környéki törések).
Az arthroscopos térd- és vállsebészetben is jelentős fejlődést sikerült elérnünk, az anatómiai arthroscopos elülső keresztszalag pótlások és arthroscopos porcfelszín pótló eljárások alkalmazásával. Arthroscopos vállsebészetben a vállficamok utáni rekonstrukciót (Bankart műtét), rotátorköpeny-rekonstrukciót, oldalsó becsípődéses szindróma (más eljárás),, AC ízületi kopások ellátását végezzük.
Lábsebészetben komplex előláb rekonstrukciók (bütyök, kalapácsujj) mellett bokaízületi merevítést és arthroscopos műtéteket is végzünk.
Tudományos tevékenység, karrier
Kórházunk a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (PTE ÁOK) oktató kórháza, így összevont osztályunk erőforrásait nemcsak a gyógyítás szolgálatába állíthatjuk hatékonyabban, hanem oktató kórházi osztályként is közösen dolgozunk a fiatal kollégák tudásának gyarapításában. A napi gyógyító tevékenység mellett részt veszünk orvostanhallgatók, gyógytornászok és diplomás ápolók képzésében. Az osztály mindkét részlegének orvosai előadóként és résztvevőként rendszeresen jelen vannak hazai és nemzetközi konferenciánkon, továbbképző kurzusokon. Az itt szerzett tudást közös tudományos megbeszéléseken osztjuk meg egymással. Évente megrendezésre kerülő szakmai fórumunk a Szekszárdi Baleseti Sebészeti Nap, amelynek keretében neves hazai előadók tartanak rezidenseink, orvosaink számára továbbképző tanfolyamot. Több alkalommal voltunk házigazdái, szervezői a Dél-Magyarországi Traumatológus Kongresszusnak is. Munkatársainknak, gyógyító munkájuk mellett, a PTE-vel együttműködve lehetőségük nyílik kutatói tevékenységet is végezni.
Járóbeteg-ellátás
Traumatológiai járóbeteg-ellátás:
A RENDELŐINTÉZETBEN található Általános Traumatológiai Szakrendelésen rendelési időben, előzetes bejelentkezés nélkül látjuk el a könnyű, friss sérülteket. Kontrollvizsgálatra előzetes időpont-egyeztetést követően fogadjuk a betegekeket.
Traumatológiai Szakrendelés I. (lágyrész sérülések, izomhúzódások)
(RI) |
8:00-14:00 | 0674-501-500/483 |
Traumatológiai Szakrendelés II. (csontségülések, ízületi panaszok)
(RI) |
0674-501-500/469 |
A Műtőblokk területén lévő sürgősségi Traumatológiai Ambulancián a nap 24 órájában látjuk el rendelési időben a súlyos, rendelési időn kívül (ügyeleti időszakban), a könnyű és a súlyos sérülést szenvedett betegeket.
A MŰTŐBLOKK területén található Traumatológiai Szakrendeléseken előzetes időpont-egyeztetést követően fogadjuk a betegeket, az alábbi rendelési időkben:
Traumatológiai Szakrendelés (MDB) | Dr. Lábas Zoltán,
Dr. Faiz Amairi |
hétfő | 8:00-14:00 | Időpontkérés:
0674-501-618 vagy 0674-501-500/164 |
Dr. Oroszi Ferenc | kedd | |||
Dr. Nőt László Gergely, Dr. Vörös Tibor |
szerda | |||
Dr. Andriska István,
Dr. Pethő Balázs |
csütörtök | |||
Dr. Horváth Attila | péntek |
Ortopédiai járóbeteg-ellátás:
A RENDELŐINTÉZETBEN található Ortopédiai Szakrendelés és Ortopédiai Ambulancia is kizárólag előzetes időpont-egyeztetést követően fogadja a betegeket, az alábbi rendelési időkben és telefonszámokon.
Ortopédiai szakrendelés
(RI) |
Dr. Róth Teréz | hétfőtől péntekig | 0674/501-590 | |
Ortopédiai Ambulanciai
(RI) |
Dr. Bábel Zoltán | kedd | 74-501-500/181 | |
Dr. Polgár Tibor | szerda | |||
Dr. Shafiei Farid | csütörtök | |||
Dr. Ganczer Péter | péntek |
Felhívjuk betegeink figyelmét, hogy orvosaink kizárólag saját rendelési napjukon tartanak betegvizsgálatot, telefonos konzultációt!
Szakorvosaink végzik a csecsemő csípőszűrést is, minden kedden a Gyermekosztály ambulanciáján. A beutalóköteles szakrendelésre szintén kizárólag előzetes időpont-egyeztetéssel, az alábbiak szerint fogadjuk a csecsemőket és szüleiket. 575 8:00-12:00
Helyszíne:
Csecsemő csípőszűrés (Gyermekosztály, földszinti ambulancia) | minden kedden | 8:00-12:00 | 0674-501-575 |
AZ OSZTÁLY MUNKATÁRSAI:
Osztályvezető főorvos: Dr. Nőt László Gergely PhD, med habil, AO oktató, ortopéd – traumatológus szakorvos
Emeritus osztályvezető: Dr. Andriska István sebész, traumatológus, neurotraumatológus szakorvos
Traumatológia részlegvezető főorvos: Dr. Lábas Zoltán ortopéd traumatológus, kézsebész szakorvos
Ortopédia részlegvezető főorvos: Dr. Ganczer Péter, ortopéd-traumatológus szakorvos
Az osztály mentora: Prof Dr. Nyárády József, az MTA Doktora, sebész, mellkassebész, traumatológus, ortopéd, érsebész, kézsebész szakorvos
Osztályvezető főnővér: Brinza Józsefné
Az Ortopédiai Részleg részlegvezető főnővére: Ragács Katalin
A Traumatológia Részleg részlegvezető főnővére: Gorjánácz Veszna
A Traumatológia Ambulancia főnővére: Kemény Veronika
A Traumatológia – Ortopédia műtősnője: Berenkei Gabriella
Az osztály gazdasági nővére: Révész Krisztina
A Traumatológia Részleg orvosai:
Dr. Bata István szakorvosjelölt
Dr. Falvai Ádám rezidens orvos
Dr. Hambuch Márk rezidens orvos
Dr. Horváth Attila ortopéd – traumatológus szakorvos
Dr. Kovács István szakorvosjelölt
Dr. Oroszi Ferenc főorvos, sebész, traumatológus, kézsebész szakorvos
Dr. Pethő Balázs ortopéd – traumatológus szakorvos szakorvos
Dr. Polgár Tibor adjunktus, ortopéd – traumatológus szakorvos
Dr. Streicher Mátyás főorvos, ortopéd – traumatológus
Dr. Szabó László ortopéd – traumatológus, kézsebész szakorvos
A Rendelőintézetben: Dr. Mohás András sebész, traumatológus szakorvos
Az Ortopédiai Részleg orvosai:
Dr. Bábel Zoltán főorvos, ortopéd-traumatológus, kézsebész szakorvos (Térd-, csípő- és kézsebészet, arthroscopos térd- (elülső anatómiai keresztszalag pótlások), illetve vállsebészet (Bankart-műtét, rotátorköpeny rekonstrukció))
Dr. Ganczer Péter ortopéd- traumatológus szakorvos, részlegvezető főorvos (térd- és csípősebészet, arthroscopos térd- (elülső anatómiai keresztszalag pótlások), illetve vállsebészet (Bankart műtét, rotátor köpeny rekonstrukció).
Dr. Polgár Tibor adjunktus, traumatológus szakorvos, (lábsebészet)
Dr. Shafiei Farid főorvos, ortopéd szakorvos (csípő- és térd sebészet, arthroscopos térdműtétek)
A Rendelőintézetben: dr Róth Teréz főorvos, ortopéd szakorvos.
Az osztály gyógytornászai: Somogyiné Führer Mónika, Jorga Zoltán
AZ OSZTÁLY ELÉRHETŐSÉGEI:
B épület magasföldszint: Traumatológiai Osztály
B épület 2. emelet: Ortopédiai Részleg
Telefon:
osztályos nővérpult: 0674-501-553
ortopédiai részleg nővérpult: 0674-501-697
Látogatási idő
HÉTFŐ – PÉNTEK: 15:30-19:00;SZOMBAT, VASÁRNAP ÉS ÜNNEPNAP: 10:00-12:00 és 15:30-19:00
ALAPÍTVÁNYAINK
Az osztály munkáját több mint 25 éve segíti a Tolna Megyei Baleseti Alapítvány.
Az Ortopédiai Részleg működését hamarosan egy új szervezet, a jelenleg bejegyzés alatt álló Ortopédiai Betegekért Alapítvány is segíteni fogja.
Az alapítványok adatai:
TOLNA MEGYEI BALESETI ALAPÍTVÁNY
Az alapítvány célja: A Tolna Megyei Balassa János Kórház Traumatológiai Osztályának technikai továbbfejlesztése. A betegkomfort és az ápolás színvonalának emelése az osztályon. Tudományos ülések, konferenciák szervezése, rendezése. Új műtéti eljárások bevezetése, támogatása.
A kuratórium elnöke: Dr. Fischer Sándor
Az alapítvány
székhelye: 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7.
adószáma: 18850219-1-17
országos azonosítószáma: 1700/60002/1993/600021993
bankszámlaszáma: 10104617-46871400-01000007
nemzetközi bankszámlaszáma (IBAN): HU89 10104617-46871400-01000007
számlavezető bank: Budapest Bank
Kapcsolat: Dr. Andriska István
Telefon: 0674/501-533
E-mail: andriska.istvan@tmkorhaz.hu
ORTOPÉDIAI BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY (bejegyzés alatt)
A jelenleg bejegyzés alatt álló alapítvány célja: az osztály komfortjának és ápolási színvonalának emelése, eszközbeszerzések támogatása, orvosaink és szakdolgozóink tudományos rendezvényeken való részvételének, továbbképzésének támogatása.