December 3. a fogyatékos emberek világnapja. A világban, és Magyarországon is egyre több figyelem irányul a fogyatékkal élő embertársainkra. Ezt az odafigyelést kívánja erősíteni a Tolna Megyei Balassa János Kórház is, az intézmény Tudományos Tanácsa ajánlásával a világnaphoz kapcsolódó, ismeretterjesztő cikk közzétételével.

Fogyatékos emberek világnapja: december 3.

1992 óta december 3. a Fogyatékkal Élő Emberek Világnapja, amely elsősorban azokra az embertársainkra igyekszik irányítani a közfigyelmet, akik balesetek, betegségek, katasztrófák során szenvedtek egészségkárosodást, vesztették el testi épségüket, korábban meglévő, különböző képességeiket.

A fogyatékosságról való gondolkodás sokat változott az emberiség történelme során, és ma is eltérő a fogyatékkal élő emberekhez való viszonyulás a világ különböző részein. A szemléletet ma elsősorban az ENSZ és a WHO ide vonatkozó iránymutatásai igyekeznek formálni. Ezek alapján a fogyatékosság visszafordíthatatlan, élethosszig tartó következményekkel járó fizikai, pszichoszociális, vagy érzékszervi károsodás, funkcionális korlátozottság, a működőképesség korlátozódása. Nem betegség, hanem állapot, ami azonban megnehezíti, korlátozhatja az egyén személyes és közösségi életét, napi életvitelét, tanulását, munkavállalását, általában a mindennapi életben való részvételét. A fogyatékosság nem személyes probléma, hanem emberjogi kérdés, kezelése társadalmi összefogást, kollektív felelősségvállalást igényel.

A világpopuláció közel 10 %-a él ma valamilyen fogyatékkal, a magyarok érintettsége valamivel alacsonyabbnak tűnik a népszámlálási adatok tükrében: 2001-ben 577 ezer 2011-ben 490 ezer ember vallotta magát fogyatékkal élőnek, ebből 200 ezer a mozgássérült.

A világnap alkalmából, a Tolna Megyei Balassa János Kórház és Rendelőintézet néhány orvosa és szakdolgozója ad képet a különböző fogyatékkal élők helyzetéről, egészségügyi ellátáshoz jutásuk általános, illetve helyi lehetőségeiről, a mindezzel kapcsolatos feladatokról, fejlesztési lehetőségekről.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) adatai szerint hazánkban hozzávetőleg 60000 hallássérült (audiogramja min. 90 dB halláscsökkenés mindkét fülön) él. A hallássérülés 50%-a genetikai eredetű, 50%-a pedig betegségek, balesetek, gyógyszermellékhatások következményeként alakult ki. Amennyiben a siketség hátterében lévő zavar a belső fülben van, csak hallókészülékkel illetve cochleáris implantációval lehet segíteni. dr. Móricz Péter, a kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának osztályvezető főorvosa tájékoztatása szerint ennek beültetésére legközelebb a PTE Fülészeti Klinikáján van lehetőség. A főorvos arra is felhívja a figyelmet, hogy a rehabilitáció szempontjából a siketség kialakulásának ideje és felismerése a meghatározó, a legeredményesebb az ún. prelinguális időszakban – azaz a beszédtanulás előtt, 2 – 2 és fél éves korban – elkezdett fejlesztés. Éppen ezért indult el országszerte kötelezően az újszülöttek műszeres hallásvizsgálata (BERA) ami pontos információt ad a hallási funkciókról, így az esetleges halláscsökkenésről.

Dr. Vastag Oszkárnak, a Szemészeti Osztály osztályvezető főorvosának tájékoztatása szerint a látássérülés több mint 90 %-ban szerzett és csak 10 % veleszületett. A Magyarországon élő 33000 vak ember vakságának hátterében többségében az időskori macula degeneráció és egyéb látóhártya megbetegedések állnak, pl. szürke- és zöldhályog, valamint a cukorbetegség szövődményeként kialakuló eltérések. Az 50 év fölöttiek csaknem 1%-a vak. A főorvos úr a prevenció szükségességére hívja fel a figyelmet, hiszen az érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség időbeni felismerésével, szakszerű gyógyszeres kezelésével lényegesen csökken a vakság kialakulásának lehetősége. Ezen kívül igen fontos az egészséges életmód, a megfelelő mozgás, táplálkozás, és hangsúlyosan fontosak a speciális, dohányzásról leszoktató programok, ilyenek például a szekszárdi kórházban is elérhetők.

Az egészséges életmód természetesen nemcsak a látássérülések megelőzésében fontos, hanem általánosan szolgálja egészségünket, sőt a mozgássérülések egy részének elkerülését is segíti, ahogy az dr. Sima Ferenc, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosának számadataiból is kiderül. A 2004 óta működő osztályra az ellátottak kb. 40 %-a stroke után kerül, kisebb arányú a poszttraumatizált, jellemzően combnyaktöréses beteg, néhányan térd-és csípőprotézis beültetését vagy amputációt követően kerülnek ide, de a többség a nagy beteglétszám miatt, a reumatológiai betegek közül kerül ki. A szekszárdi osztály főként elsődleges (akut) rehabilitációt lát el, az állapotfenntartást, stabilizációt többségében a dombóvári kórház megfelelő osztálya végzi. Szekszárdon törekszenek a betegeket előzetes felmérés után, közvetlenül az ellátó osztályról ( neurológia, trauma, érsebészet) átvenni, de a háziorvosok a rendelőintézet reumatológiai, neurológiai szakorvosain vagy a mozgásszervi rehabilitációs ambuláncián keresztül is kérhetik az osztályos felvétel elbírálását. A Balassa János Kórházban a rehabilitációs munka a 2009-ben újult meg, korszerű technikával ellátott, fizikailag akadálymentesített, igényesen kialakított helyiségekben, kórtermekben folyik, jól felkészült szakemberek segítségével. A rehabilitáció sikerességét a tárgyi és szakemberi feltételek mellett nagyban befolyásolja az adott sérült aktuális, általános egészségi állapota. Ezek figyelembevételével a rehabilitációt végző csapat (kezelőorvos, gyógytornász, ergoteapeuta, nővér, logopédus) határozza meg a rehabilitáció célját. Kezdetben az ellátási igény csökkentése, majd az önellátás elérése a cél, ezt követik a családi, helyi közösségbe való visszasegítés lépései. Mindez azonban csak az érintett aktív együttműködésével érhető el – hangsúlyozza a főorvos – ami már önmagában is nagy kihívás, hiszen a sérült ember lelkiállapota, hangulata, vagy akár tudatállapota a veszteség következtében természetszerűleg szintén sérül. Ezzel is foglalkozni kell a rehabilitáció érdekében, amihez gyakran kérik pszichiáter szakorvos segítségét.

Fogyatékkal élő embertársaink jelentős hányada értelmileg akadályozott. Magyarországon mintegy 43 ezer értelmi fogyatékos ember él (2011-es adat), túlnyomó részük bentlakásos szociális-egészségügyi intézetekben. Többségükben méhen belül, vagy születés utáni fejlődési szakaszban, esetleg a születés közben sérültek és különböző mértékben akadályozottak gondolkodásukban, problémamegoldásukban, ítéletalkotásukban, döntésképességükben stb. Az érintettek intelligenciahányadosa alapján öt csoportot különít el a szakirodalom, az enyhe fogyatékosságtól az igen súlyoson át a nem vizsgálhatók csoportjáig. Ők nem betegek, értelmi akadályozottságuk egy állapot, de fejlesztéssel segíthetők. dr. Vendég Magdolna, a kórház Pszichiátriai Osztályának szakorvosa megfogalmazása szerint minden fejlesztés végső célja a különböző szinteken a lehető legnagyobb mértékű önkiszolgálásra, a lehetséges legönállóbb életvitelre való felkészítés, valamint a közösségi életre való alkalmassá tétel a kommunikáció és a szocializáció fejlesztésén keresztül. Ebben a fogyatékossági csoportban szintén hangsúlyos a korai fejlesztés fontossága.

A 21. században Európában, Magyarországon alapvető, bár olykor még csak elviekben vagy törvénykezésben megmutatkozó cél az esélyegyenlőség biztosítása a társadalmi élet minden területén – így az egészségügyi ellátásban is – a fogyatékkal élők számára. A szekszárdi kórház és rendelőintézet is törekszik akadálymentesíteni az egészségügyi ellátó egységeket. A néhány éve átadott H épület mind fizikai, mind infokommunikációs szempontból akadálymentesített és az elmúlt időszakban felújított épületeknél (C épület, rendelőintézet) is figyeltek a különböző fogyatékkal élők igényeire. E munka folytatása elengedhetetlen, beleértve az internetes felületeken is, hiszen az akadálymentes környezet nagy mértékben segíti a fogyatékkal élőt mind a fizikai közlekedésben, mind az információszerzésben – abban, hogy egyáltalán eljusson az orvosig. Az egészségügyi ellátás további speciális kihívások elé állítja az orvosokat, szakdolgozókat. Ezen feladatok egy része a kórházban rendelkezésre álló segédeszközök, szaktudás segítségével (pl mozgatóeszközök, kerekesszék) megoldhatók, más esetekben az orvos, az ápoló maga is akadályba ütközik a beteg ellátásában. Ilyenkor gyakran jelent segítséget pl. a kommunikációban, ha jelen van az ellátott beteg hozzátartozója, más esetekben, pl a fogyatékkal élő beteget ellátó intézménnyel való kapcsolattartásban a főnővér gondos utánajárása. Bizonyára olykor szükség lenne további speciális segítségre is, de gyakran maga az igény sem jut el az illetékesekhez. Nehézséget jelenthet egy siket betegnél, hogy jeltolmácsot neki magának kell hoznia, mert intézményen belüli elérése finanszírozási okok miatt szinte lehetetlen. Az is előfordul, hogy a fogyatékkal élő beteg biztonságérzete érdekében bizonyos kórházi előírásoktól is eltekintenek (pl vakvezető kutya jelenléte). Mint ez utóbbi példa is mutatja, a fokozott, odafigyelést, empátiát semmiféle segédeszköz, szaktudás nem pótolja. Ahhoz, hogy a fogyatékkal élők esélyegyenlősége javuljon, szükséges a jogi szabályozáson, az akadálymentesített épületeken túl az orvosok és nővérek képzésébe is beépíteni a speciális ismerteket (egyik erre irányuló, új kezdeményezés a SOTE-n a jelnyelv tanítása), és gondot kell fordítani az érzékenyítésre, empátia fejlesztésére. Ez utóbbira nemcsak az egészségügyben dolgozóknak van nagy szüksége, hanem mindannyiunknak: fogyatékkal élőknek és potenciális fogyatékosoknak egyaránt. Ahogy Pál apostol közel kétezer éve intett:  „Mert nem az a cél, hogy másoknak könnyebbségük legyen, ti pedig nyomorogjatok, hanem hogy az egyenlőség mértéke szerint a ti mostani bőségetek pótolja ki azok szükségét, s majd máskor amazok bősége pótolhassa ki a ti hiányotokat. Így lesz egyenlőség.” II. Kor.8,13-14.

Sefcsikné Dugár Éva
kórházi lelki gondozó
Tolna Megyei Balassa János Kórház és Egyetemi Oktató Kórház